A Zsolnay szamara…

Mázolt vízvezetékcsövekkel, téglával, használati tárgyakkal és terrakotta épületdíszekkel kezdődött a történet 1852-ben, mikor Zsolnay Miklós megalapította gyárát Pécsett. Az üzemet – több kevesebb sikerrel – fia, Ignác vezette, akiből a lelkesedés és művészi hajlam nem hiányzott, ám a gyakorlatiasság annál inkább. A kezdeti sikerek és a dísztárgyakkal bővített termékskála ellenére Ignácnak sikerült 12 év alatt a csőd szélére juttatni a gyárat, mely addigra már inkább csak fazekasműhely volt.Itt akár véget is érhetett volna a sztori, ha Ignác testvére, Zsolnay Vilmos nem siet bátyja segítségére. Vilmost kereskedőnek taníttatták szülei, majd 1853-ban átvette a családi üzlet, a pécsi nagyáruház vezetését. Ezzel párhuzamosan, az agyagárugyár hanyatlásakor megpróbált együttműködni Ignáccal, tanácsokkal és pénzzel segítve őt, ám az üzemet végül csak úgy tudta megmenteni, hogy 1865-ben megvásárolta azt testvérétől. Innentől már csak felfelé vezethetett az út. Kísérletező kedvének és elhivatottságának köszönhetjük a porcelánfajanszot, a pirogránitot, az eozinmázat; neves képzőművészeket is felkért tervezőnek, épületkerámiáit pedig a kor nagy építészei is szívesen alkalmazták (Steindl Imre, Lechner Ödön, Pecz Samu, Schulek Frigyes stb.). A gyár remeki közül ma ezt a bájos csacsit szeretnénk bemutatni, ami (aki?) Őry Ferenc tervező munkája. A diszkrét festéséből plasztikusan kiemelkedő pöttyök és hatalmas fülei igazán szerethetővé teszik. Akár klasszikus, akár modern enteriőrben megállja a helyét, vicces külsejével feldob egy unalmas polcot, asztalkát. Közben persze azt se felejtsük el, hogy az egyik legnevesebb hazai porcelángyár nagyjából 50 éves remekét tarthatjuk kezünkben, amely nem hiányozhat egyetlen Zsolnay-gyűjteményből sem. Hibátlan, sérülés-, javítás- és karcmentes darab. Talpán a ’70-es években alkalmazott öttornyos Zsolnay pecsét, és a masszába nyomott Őry F. jelzés látható. Olyan tétel ez, amellyel nem találkozunk minden nap, kedvező árának köszönhetően azonban mégis hozzájuthat egy kezdő gyűjtő is, aki a hazai iparművészet eme szegmensével csak most ismerkedik, barátkozik. Zsolnay porcelánt gyűjteni – amellett, hogy örömet okoz egy-egy tárgy megszerzése, birtoklása – értékálló befektetés is.

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük